Üdvözüljük szakportálunkon

Páncélszekrények, széfek, trezorok és egyéb értékmegőrzők;
műszaki nyitása, javítása, zárak cseréje és karbantartása.

Bezáródott a páncélszekrénye?
Esetleg bezáródott a kulcs, vagy sikerült elveszítenie?
Elfelejtette a számkombinációt vagy lemerült az elem?
 

Ilyenkor három lehetőség van, vagy úgy hagyja, majd lesz vele valami, vagy felhív minket és segítünk, vagy nekiáll és saját kezűleg kinyitja. Ha fontos a probléma, gyors és minél kevesebb roncsolással járó megoldása, akkor a második lehetőséget javasoljuk. Segítünk kinyitni a bezárt zárakat, meg is javítjuk, ha a zárcsere nem jöhet számításba. Ha a zárcsere árban kedvezőbb, akkor jobb megoldás hiszen új szerkezetről beszélünk, ami tovább működhet mint egy javított zár.
A nagyon régi, múlt század elején készült páncélszekrényekhez már nem gyártanak új zárakat, így azokat csak javítani, vagy felújítani lehet, ebben is tudunk segíteni.
 

Mi alapján válasszunk páncélszekrényt?

A páncélszekrények laikus számára gyűjtőnevet képeznek, ezeket célszerű szakmai szempontból szétválasztani. Tapasztalatunk szerint a vásárlók nincsenek tisztában azzal, hogy milyen szekrény lenne részükre a legmegfelelőbb. Legtöbb esetben a páncélszekrény ára, nagysága és esetleg a súlya alapján választanak. Páncélszekrényeket elsősorban a beltartalmi érték alapján kell választani. Tehát a választás attól függ, mit szeretnénk benne tárolni.

 

Bemutatkozunk


Páncélszekrény és azok zárjaink javításával, műszaki nyitásával szükség esetén zárcserével, normál és speciális kulcsok készítésével valamint egyedi méretű értéktárolók gyártásával (padlószéf, fali széf) foglalkozunk, magas szintű, több éves szakmai tapasztalatunk hasznosításával.
Célul tűztük ki a megbízhatóságot, pontosságot és az európai színvonalú minőséget, ami a környező országokra is kiterjed.
Kiemelt figyelmet fordítunk munkatársaink képzésére a jó megjelenésre és pontos munkavégzésre.
Ennek köszönhetően állandó és visszatérő ügyfeleket tudhatunk magunkénak és büszkék vagyunk arra, hogy ezen az ügyfeleket sikeresen meg is tartjuk.

Kapcsolat:
Nyitrai András EV. Nyilvántartási szám: 55571937
Adószám: 56871821-2-41
Székhely: 1046. Budapest, Kiss Ernő utca 2.
Műhely: 7094. Koppányszántó, Rákóczi u. 131.
nyitraiandras@gmail.com
Tel: +36 30 297 95 91

 

Általunk ismert páncélszekrény és zár típusok:

Asist
Arnheim SJ
AR-FE

Becher & Hildesheim
Bécsi Pénzszekrénygyár
Bodrog (Toldi Vasipari Szöv.),
Bovas (Bonyhádi Vasipari Szövetkezet
Botond
Bruder Hesky
Budapesti Pénzszekrénygyár
Budget
Burg Wachter
Bútorszéf

C. Polzer & Comp
Cassen fabric
Cawi
Cerutti
Chubb Safes
Comsafe
Conforti
Corbin

De Raat

Elite
Elzett
Euro Tresor

Fali széf
Ferrara
Fichet

Format
Fort Knox
Friedrich Wiese Wien

Garay J
Gardall
GST Tresor
Hesky Testvérek
Hotelszéf

Iratszekrény
Irodai széf
Irodai páncélszekrény
Iseo Serrature
Ignacz Langhammer

Julius Schuller  (Berlin)

Kaba
Kaso
Kinizsi (Toldi Vasipari Szöv.)
Kromer Protector
Konsmetal

La Gard
Langhammer
Leicher
Lemezszekrény
Lips

Maxim
Mauer
Maxim Astler
Metalon (MŰÁRT)
Metal Safe
Mosler
Mottura
Muller
Mutual

NL lock
Nuova Special

Oetl féle páncélszekrény
Orion
Otthoni széf
Otthoni páncélszekrény

Paper Star
Parma Antonio & Figli
Paxos
Polaszek
Polzer & CO
Protector

Rudolf Tánczos Wien
Rákóczi (Toldi Vasipari Szöv.)
Rosengrens
Rottner Tresor
Royal Safe

Safe Gurad
Safe Place
Safetronics
SafeStar
Salvus Torino
Sargent & Greenleaf
Secu
Secutronic
Secure
Secure Line
Sentry Safe
Sistec
Smp
Snabel Frigyes
Spitzer M. és Testvére
Sacke GmbH (Germany)
Strauss Metal
Szladeky Alajos
Szladeky Ignácz.

Technofire
Technofort
Technomax
Theodor Kromer
Theodor Wiese
Toldi (Toldi Vasipari Szöv.)
Toldi96 (Toldi Vasipari Szöv.)
Toldi Vasipari Szövetkezet
Tokaj (Toldi Vasipari Szöv.)
Trezor
TVP (Toldi)
Tornado
Topas

Üzleti széf
Üzleti páncélszekrény

Viro

Werheim
Wertheim & Wiese
Wiener Cassen Fabric
Wiese és Társa

Zrínyi (Toldi Vasipari Szöv.)